Facebook

Ma59
Tegnap149
A héten349
A hónapban4453
Összesen112430

Óriási csatában, kemény mérkőzésen aratott győzelmet az AVUS szombat este a Vasas ellen. Kiss Csabáék végig nagyon szigorú védekezéssel tartották 6 gólon az ellenfelet. A harmadik játékrészben már-már bukni látszott a mutatvány, amikor az ellenfél kiegyenlített, majd az utolsó negyed elején a vezetést is megszerezte. Jött azonban a fordulat. Az AVUS két legrutinosabb klasszisa, Kiss Csaba és Ivan Basara is megmutatta mire képes szorult helyzetben. Hajmási András és Irmes Pál duettjére pedig jó ideig emlékezni fognak, akik látták a mérkőzés utolsó gólját. 

 

Vasas - AVUS 6-8

A középszakasz első találkozóján döntetlent játszott egymással az AVUS és a szintén nagyon fiatal UVSE. A végig felfokozott hangulatú mérkőzésen az AVUS már négy góllal is vezetett. Úgy tűnt, Kiss Csabáék kézben tartják a meccset. Ám elég volt a harmadik negyedben az a hat perces hullámvölgy, amikor szombathelyi lövés nem hatolt át a gólvonalon és az ellenfél feljött két gólra. MI tagadás fejben jobban bírták a végét a lilák. Az utolsó három percet nem sikerült túlélni. Az UVSE oroszlánfalkaként küzdött és minden bosszantó hibára lecsapott. A végén az egyik pohár félig teli, a másik viszont üres.

 

UVSE – AVUS 9-9

Komoly csatát vívott egymással az AVUS és a BVSC az új év első bajnoki meccsén. Elméletben Szűcs Levente együttese volt a találkozó esélyese, amit a 2. fordulóban hazai pályán aratott sima győzelemmel demonstráltak is a Vasutasok. Kiss Csabáék azonban nem arról híresek, hogy feltett kézzel mennének a csatába. Most is kimutatta a foga fehérjét Matajsz Márk együttese.

 

AVUS-BVSC 6-10

Szombat este a BVSC volt az AVUS ellenfele az OB. 1. 2. fordulüjában. Kiss Csabáék minden igyekezete ellenére a papírforma érvényesült, nem sikerült meglepetést okozni a Vasutasok ellen. Jó első negyed, majd nyolc percnyi hullámvölgy után a szombathelyi csapat összerendezte zilált sorait és javított a gólkülönbségen.

BVSC - AVUS 15-8

 

Végre valahára kezdetét veszi a 2018/2019-es vízilabda szezon. A csapatok nagy része túl van az alapozási időszakot záró és a bajnoki rajtot felvezető felkészülési tornákon. A Szövetség is végre megtartotta a sorsolást. Már csak bő két hetet kell várni az alapszakasz első körése. Már meg vannak az első szakasz ellenfelei.